Miért olyan hatásos az „Élő-történelemóra”?
Miért olyan hatásos az „Élő-történelemóra”?

Miért olyan hatásos az „Élő-történelemóra”?

„Élő-történelemóra” – avagy hogyan léphetünk ki a megszokott iskolai környezetből és kalauzolhatjuk el a gyermekeket a történelem izgalmas szegleteibe. Ki ne szeretné testközelből felfedezni az ókori csodákat, kiásni a fáraó sírját vagy légiósként menetelni Pannóniába? Az „Élő-történelemóra” keretein belül ez mind megvalósulhat, így a gyerekek nem csak új élményeket szerezhetnek, hanem saját tapasztalatukon keresztül érthetik meg a történelem gordiuszi csomóit.

A Csiki Pihenőkert régészeti parkja a 2002-es középkori „Csík” falu régészeti feltárása alapján épült fel – dr. Mester Edit, régész vezetésével -, amely épületeit eredeti technikával és anyagokból rekonstruálták. Az elmúlt évek folyamatos fejlesztésének köszönhetően egy igen komplex, sokféle programot kínáló intézmény született meg, ahol a kísérleti régészet mellett új pedagógiai módszereket is fejlesztünk, amivel a tudományos elméleteket és tananyagot igyekszünk a látogatóink számára befogadhatóbbá tenni.

Egyedülálló pedagógiai módszerek

Történelmi program

 

Ilyen módszerek közé tartoznak a ‘Live Interpretation’ – elő interpretáció – és a LARP (Live Action Role Play) – elő improvizációs szerepjáték, amely az “élő-történelemóra” keretei között teszi izgalmassá és emlékezetessé az adott történelmi témát.

Az évek során megfigyeltük, hogy a gyermekeket egyre nehezebb lekötni és maradandó tudást átadni. Az iskolai tananyag elsajátítása mellett már nem jut elég idő arra, hogy a gyerekek megértsék az ok-okozati összefüggéseket, más szemszögből próbálják megoldani a feladatokat vagy ne csupán memorizálják a száraz történelmi tényeket, hanem proaktívan megértsék azokat.

Ezért kísérletezésébe kezdtünk, hogy megtaláljuk azokat a módszereket, amelyekkel nem csak lekötni tudjuk a hozzánk látogató gyerekeket, hanem egy életre szóló élményt és tudást tudunk nekik átadni.

 

„Élő-történelemóra”

Csillogó szemek, visszafojtott lélegzet, egy szőrmegalléros kaftán, süveg és dobszóra vonulás a jurtába – avagy közös utazás a múltba, ahol a kis honfoglalók eltölthetnek egy napot úgy, ahogy több mint ezer évvel ezelőtt a középkori Csik faluban élők.
Egy gyors stratégiai megbeszélés a törzsfőnökkel – történelmi áttekintés -, törzsválasztás, majd a napi teendők elvégzése:

  • vadászat az ebédhez,
  • íjász edzés,
  • gyógyfőzet készítés a sámánnal,
  • őrlés és dagasztás,
  • lepénysütés,
  • saját tarsoly és veretek készítése.

A program lényege, hogy a gyerekek testközelből, minden érzékszervük bevonásával, saját tapasztalatukon keresztül, autentikus környezetben ismerhetik meg az adott történelmi korszakot. Így nemcsak egy új világgal találkozhatnak, hanem egy teljesen más pedagógiai módszer segítségével tehetnek szert új tudásra és életre szóló élményekre.

Kutatásunk eredményei

Konferencia Litvánia

 

A több mint 15 éves oktatási tevékenységünk során különböző pedagógiai módszert, játékot, könyvet és munkafüzetet dolgoztunk ki, mely segít élményszerűen elsajátítani az ismeretket – legyen az történelmi vagy természettudományos téma.

A régészeti park mellett a Városi Régészeti Kiállítás múzeumi termeiben is érdekességek várják a látogatókat.

“Effective heritage interpretation in the long-run” (Hatékony, hosszú távú múzeumpedagógia) címmel publikált 2017-2018-as kutatásunk, egyéves periódusban vizsgálja, hogy melyik múzeumi interpretációs eszköz a leghatékonyabb a 9-11 éves gyermekek tanulási folyamataira nézve. A teljes publikáció itt olvasható: EXARC JOURNAL.

A kutatás megerősítette, hogy az „élő-történelemóra” hatékony hosszú-távú módszer, amely elősegíti, hogy a gyerekek évek elteltével is emlékezzenek a tanultakra. Emellett, pozitívan hatott az önálló gondolkodásra és a foglalkozás alatt különböző készségeket tudtak egyszere fejleszteni.

Minden gyermek másképp sajátítja el az információkat és készségeket, ezért minél változatosabb egy foglalkozás annál valószínűbb, hogy az tudássá alakul. Így az „élő-történelemóra” sikerének a kulcsa, a komplexitás és minden érzékszerv bevonása a tanulási folyamatba.

TÖBB NAPOS ERDEI ISKOLA PROGRAMOK    OSZTÁLYKIRÁNDULÁS     ERDEI ÓVODA

 

Írta:
DSC_2153.jpg
Réka
Múzeumpedagógus
Call Now Button