A tavalyi év nyári táborai során debütált szabaduló szoba sok gyermek itt töltött idejét gazdagította értékes emlékekkel. A játék során átélt izgalom, a közösen elért siker vagy kudarc, végül az egész élmény átbeszélése egy pozitív tapasztalatként raktározódott el a gyerkőcök emlékei között.
Az elmúlt nyár folyamán a szabaduló szobát a visszajelzések alapján folyamatosan csiszolgattam és továbbfejlesztettem. Ezekről az élményeimről korábban írtam már két bejegyzést, amelyet itt megtalálhattok: Történetek a Szabaduló szobákból I. és Történetek a szabaduló szobákból II.
Ősszel pedig a sok-sok pozitív vélemény révén megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy mi lenne, ha nem csak egy-egy nyári tábor részeként funkcionálna a szabaduló szoba, hanem egy teljes hét szövődne köréje.
A tervek
Adott volt tehát egy helyszín, az Árpád-kori veremházunkban, melyet a benne található sámán asszony bábu miatt „banya-házként” emlegetünk. A már meglévő játék is ebben a tematikában létezett és az újak is a boszorkányház egy-egy titkához fognak kapcsolódni.
A játék jellegéből és a játéktér méretéből adódóan azonban nem tartózkodhat minden táborozó a szabaduló szobában. Mivel egy ilyen játék alapja a csapatban történő problémamegoldás és kommunikáció, a nyári tábor éppen „nem szabaduló gyermekeinek” is ezeket a képességeit – probléma felismerés és megoldás, kommunikáció – fejlesztő programokkal készülünk.
Ha elkap az áramlat…
De miért is van ekkora nagy sikere a szabaduló szobáknak? És itt most nem csak a gyerekektől kapott visszajelzésekre gondolok, hanem legfőképp arra, hogy ezek a játékok egy saját, fejlődő piaccal rendelkeznek. Miért van erre ennyire igényük az embereknek?
A válasz: a flow-élményben rejlik. Ez egy olyan tudatállapot, amikor az ember teljesen el tud merülni az éppen végzett tevékenységében. Eltűnik az időérzet, teljesen feloldódnak a belső feszültségek. Az egyén olyanná válik, mint a folyó víz, mely folyamatosan halad előre, leküzdvén minden útjába kerülő akadályt.
Egy örömmel teli, boldog állapot, ahol a motiváció az egekben jár, a figyelem pedig maximálisan összpontosul, megkönnyítve a kibontakozást és a tanulást.
Szakmai szemmel
A szabaduló játék pedig képes megadni ezt az úgynevezett flow-élményt. Ha jól van megtervezve. Ugyanis a flow élmény átéléséhez fontos, hogy a kihívás és az egyén képességei összhangban legyenek. Hiszen, ha a követelmények túl alacsonyok hamar beállhat az unalom, ha pedig túl magasak akkor szorongás lesz úrrá az illetőn.
Mivel az általunk tervezett szabaduló szoba játékosai gyerekek lesznek, mégpedig egy olyan korosztály ahol egy-két év korkülönbség is komoly eltéréseket eredményez a gyermekek képességeiben. Ezért pedagógiailag ez tartogatja nekünk a legnagyobb kihívást, hogy mindenki számára átélhetővé tegyük a flow-t.
A tervezésen túl a lebonyolítás is számos szakmai kihívást tartogat, melyeket én személy szerint nagyon várok. Ugyanis, ha a játékosok között beköszönt egy félreértés vagy valaki elront valamit, az a játék hevében nagyon komoly kitörésekhez vezethet. Ezeknek – és az egész élménynek – a közös megbeszélése, feldolgozása a játék után azonnal történik. Az emlékek még frissek, mindenki fókuszban van. Mindenki elmondhatja, hogy érezte magát, miért érezte azt, mit csinálhatott volna másképp, így a következő szabaduló szoba során már más irányból tudják megközelíteni a problémát.
Egy-egy ilyen beszélgetés során a gyerekek immár a sikertől vagy a kudarctól, de higgadtabban, magukra és egymásra koncentrálnak. Megfigyelik, mi van épp a fejükben, kimondják, a többiek pedig befogadják azt. Majd pedig remélhetőleg, a következő éles kihívásnál, amikor forrósodik a helyzet, már jobb lesz a kommunikációjuk és az önuralmuk. Ez egy fontos gyakorlat, amelynek hatását nem csak a játék során, de később a hétköznapi életben is alkalmazni tudják.
Ez a nyári tábor pedig rengeteg alkalmat fog tartogatni az alábbi viselkedések fejlesztésére:
• önuralom
• kommunikáció
• tisztelet
• kritikus gondolkodás
• probléma felismerés és megoldás
• csapatmunka
Szeretettel várunk minden jelentkezőt.
Juss ki ha tudsz! Jelentkezési lap