Amikor az olló a gyerek kezébe való- művészeti képességfejlesztő tábor ovisoknak
Amikor az olló a gyerek kezébe való- művészeti képességfejlesztő tábor ovisoknak

Talán minden kisgyerekes család ismeri azt az érzést, amikor kinn esik az eső, fúj a szél, vagy hullik a hó és az apróságok alig bírva magukkal, a lakást akadálypályának használva élvezik a játék nyújtotta örömöket.

Ilyenkor jól jön, ha a dolgozószobában a szülők íróasztalán van egy olló, és ragasztó, illetve a gyerekek színes ceruzái nemrég lettek meghegyezve. A cél nem más, minthogy a gyerekek egy rövid időre leüljenek az asztalhoz, a szülők fellélegezzenek és kezdetét vegye a közös alkotás.

Művészeti táborunk nemtitkolt célja, hogy az ilyen és az ehhez hasonló alkalmakra jó ötleteket adjunk, illetve a gyerekek megtanulják az olló, ceruza, ecsetkezelés rejtelmeit és életre keltsék önmagukban a kis Picassót, hiszen mindenkiben ott rejtőzik egy alkotni vágyó és kreatív én.

„Föl-földobott kő.” „Kipp-kopp kopogok találd ki, hogy kivagyok!”

Kreatív Kuckó-művészeti képességfejlesztő tábor ovisokak

A közös reggeli elfogyasztása után, hátul a nagy mezős területen rövid reggeli tonára kerül sor, ahol elsősorban a labdajátéké és a körjátéké a főszerep. Ezután kerül sor a kézműves foglalkozásra. A foglalkozás folyamán sajjtartó dobozokból saját önarcképet készítünk, amelyre mindenki felrajzolja saját szemét, orrát, száját majd hajszínének megfelelően pamutból hajat ragasztunk az elkészített arcra.

A további napokban a reggeli torna folyamán apró kavicsokat gyűjtünk, melyeket aztán egyenként mindenki színes drágakővé varázsol. Ugyanezt tesszük a fehér állatos formájú gipszfigurákkal. Így a gyerekek keze által születnek ujjá a legaranyosabb nyuszik, a legravaszabb rókák és a legcsodálatosabb pillangók.

A csoportszoba felszerelései közé tartozik a kislányok által kedvelt babaszobai felszerelés. Ez ihlette az ötletet, hogy papírtányérokból színes tányéralátétet csinájunk, amelyre a gyerekek tenyérlenyomata kerül. A fiúk látva a lányok lelkesedését szintén bekapcsolódnak a munkába.

„Dolgozni csak pontosan, lassan szépen”

Kreatív Kuckó-művészeti képességfejlesztő tábor ovisokak

A foglalkozások során gyakran szembesülünk azzal, hogy még hozzá sem fogtunk a feladathoz az apróságok már kijelentik, hogy biztosan nem képesek a feladat megoldására.

A mi feladatunk ilyenkor az, hogy bebizonyítsuk, mindenki képes festeni, rajzolni, vágni, ragasztani. Meg kell tanítanunk nekik, hogy a cél a lassú, kidolgozott munkában rejlik és ez mellett mindenkinek más a személyes tempója, de az aki lassabban dolgozik semmivel sem kevesebb társainál.

Abban az esetben, amikor valamelyik gyermek elfárad az ölünkbe vesszük és közösen dolgozunk a remekmű befejezésén. Tapasztalatunk az, hogy a folyamat végén a gyermek büszkén tekint az alkotására és mutatja meg munkáját a szüleinek a pénteki kiállítás alkalmával.

A csoportszobában szabadon elérhető a tábor egész ideje alatt tiszta ív papír és színes ceruza. Arra biztatjuk a gyerekeket, hogy a nap bármelyik szakaszában szabadon vehetnek papírt és ceruzát és rajzolhatnak. Nem kell hozzá különösebb engedélykérés.

Az ügyes óvodásokból lesznek, az okos iskolások–mondja Csilla néni

Kreatív Kuckó-művészeti képességfejlesztő tábor ovisokak

A tábor ideje alatt a kis -és nagycsoportosok egy közösséget alkotnak. Az óvodai munkától eltérően, ezért a foglalkozások tervei differenciáltan készülnek, hiszen egyszerre kell lefoglalnunk a 3 és a 6 éves korosztályt. Ennek fényében más-más tényező kerül a fejlesztés középpontjába.

A kézműves foglalkozások nem titkolt szándéka, hogy korosztálytól függetlenül fejlessze a finommotorikai és a koordinációs készségét a gyermekeknek, amelyeknek majd nagy hasznát veszik az iskolában az írás tanulása során.

Az önarckép készítése tipikusan a kiscsoportosok kedvence. Kitűnően alkalmazható arra, hogy a gyermek megtanulja az arcán található érzékszervek feladatait és tudatosítsa milyen színű a szeme és a haja. A foglalkozás alatt ezekről a témákról beszélgetünk.

A kavicsfestés bonyolultabb feladat, hiszen kis felültre kell festeni és közben fogni kell a kavicsot. A nagyobbak szívesen töltik idejüket ezzel a foglalatossággal és rajzolnak különböző elvont alakzatokat a kövekre.

 

Bátran állíthatom, hogy a tányérfestés mindenki kedvence.

Ezek után nem maradt más hátra, minthogy mindenki kihegyzze a ceruzáit és elővegye a festékeit. A kavicsok elszórtan a ketben hevernek, az apró kezek gyorsan összeszedik, hogy az esős időben mindenkinek legyen elfoglaltsága. Eredményes munkát kívánunk mindenkinek és kezdődhet az alkotás.

Szeretettel várunk minden kedves Picasso jelöltet a Kreatív Kuckó-művészeti képességfejlesztő ovis táborba!

Óvodás táborok Jelentkezési lap

ÍRTA:
dóra.jpg
Dóra
Pedagógus
csilla-1.jpg
Csilla
Gyógy és fejlesztőpedagógus
Call Now Button