A környezeti nevelés jelentősége
Manapság a környezeti problémák virágkorát éljük. A nagyvárosok felett gyakori vendég a szmog, és a Csendes-óceánban egy országnyi méretű szemétsziget úszik. Bolygónk népessége növekszik, a természetes élőhelyek mérete pedig csökken. Ez az egy otthonunk van, de jelenlegi életszínvonalunk mellett máris több mint egy másfél Föld lenne szükséges ahhoz, hogy ezt fenntarthassuk. Ha nem változtatunk és térünk át egy hosszútávon fenntartható életmódra, azzal sajnos civilizációnk jövőét hozzuk veszélybe.
A környezeti nevelés erre, illetve ezekre a problémákra kínál megoldásokat. Célja, hogy olyan embereket neveljen, akik környezettudatosan, a természettel harmóniában élnek és ehhez megfelelő motivációval és tudással rendelkeznek. A 90-es évektől ennek a folyamatnak az elnevezése már nem a környezeti nevelés, hanem a fenntarthatóság pedagógiája.
Nem csak természetismeret
Bár a környezeti nevelés területén jelentős szerepet kap a természet megismerése, az élet tisztelete és védelme, nem merül ki csupán ennyiben, ahogy környezetünk sem merül ki a természetben, vagyis ember által érintetlen dolgokban. Körülvesz bennünket számos általunk létrehozott dolog, melyet feloszthatunk technikai és társas környezetre.
Technikai környezetünkbe tartoznak modern korunk csodái, melyek megkönnyíthetik életünket, de ugyanakkor kapcsolatainkat felszínessé tehetik és mozgásszegény életmódra kárhoztathatnak bennünket. Tárgyaink használata előbb vagy utóbb véget ér, megválunk tőlük, de hogy hogyan és milyen gyakran, az tőlünk függ. Ide tartozik még az erőforrásainkkal való gazdálkodás is, hogy mennyire vagyunk takarékosak vagy éppen pazarlók. Ezekben a dolgokban már gyermek korban nagyon fontos a helyes szemlélet fejlesztése.
A társas környezetünket érintő nevelési célok közé tartozik az egymásra figyelés, az elfogadás, az empátia, a türelem kialakítása. Külső környezetünk mellett, pedig rendelkezünk egy belsővel is, mellyel kapcsolatban a testi-lelki egészség megőrzése kap figyelmet.
Egy életen át tartó tanulás kezdete
Hogy kiknek szól a környezeti nevelés? Nos, alapvetően mindenkinek. De van egy korosztály, akikre kifejezetten nagy hangsúlyt fektet. Igen, a gyerekekről van szó, egészen pontosan az óvodásokról és a kisiskolásokról.
Ebben az időszakban ugyanis a tanulás különösebb erőfeszítések nélkül zajlik le bennük, agyuk szivacsként működik, csak úgy szívja magába a tudást. Ebben a korban van a leginkább lehetőség a korábban leírt szemléletek csíráit kialakítani.
Amennyiben pozitív élmények közepette történik mindez, az érdeklődés ezek iránt a dolgok iránt meg fog maradni a jövőben is. Más esetben ez az ablak, amely körülbelül nyolc éves korig nyitva áll a nagyvilágra, záródásnak indul. Ezután azon dolgok megtanulásához, melyek felé nincs érdeklődés, komoly erőfeszítések fognak kelleni mind a gyermek, mind az oktató részéről.
Az erdei iskola, mint a környezeti nevelés eszköze
A környezeti nevelés az óvodáktól kezdve, az iskolán át sokféle módon megnyilvánulhat rendhagyó órákon keresztül a különféle kirándulásokig. Egyik legjellemzőbb formája az erdei iskola, melynek során a gyermekek rendszerint több napra a tanítási időben elutaznak, egy erdei iskola vagy erdei óvoda programot nyújtó intézménybe.
Maga az elnevezés gyűjtőfogalom és minden olyan iskolát jelöl, melyben az oktatás természeti környezetben zajlik. Az itt alkalmazott módszerek a hagyományos tantermi módszerektől jelentősen eltérnek, kiemelt szerepet kap az első kézből való megtapasztalás, az együttműködés – az esetek jelentős részében játékos formában. Az erdei iskola tananyaga, valamint eszköztára a helyi környezetre épül, tehát mind arra, amit lehetőség van élmény szerűen megtapasztalni.
A hagyományos iskolák tantárgy kerete által darabokra szedett világot az erdei iskola újra összerakja és lehetőséget ad egy olyan világkép kialakulására, amelyben minden mindennel összefügg. A Csiki Pihenőkertben a hagyományos erdei iskolai programok – kirándulás, természet ismereti játékok, laboratóriumi vizsgálatok és kísérletek – mellett a gyerekek kézzelfogható gyakorlatok során sajátíthatják el az új ismereteket. Ilyen komplex, természetismereti erdei iskola programok:
• Zöld Béka expedíció (1-4. osztályosoknak)
• Nomád Ökosuli (5-8. osztályosoknak)
A történelmi erdei iskolák – Honfoglaló, Középkori, Indián erdei iskola programok – bemutatják a természet és az emberiség évezredeken átívelő kapcsolatát, ahol a gyerekek egy igazi múltbéli utazásban vehetnek részt.
TÖBB NAPOS ERDEI ISKOLA PROGRAMOK OSZTÁLYKIRÁNDULÁS ERDEI ÓVODA