A Csiki Banya nyomában
A Csiki Banya nyomában

Az őszi tábor programjai, mint azt a tábor neve „Best of Csiki” sugallja, a nyári táborok legélvezetesebb elemeiből lettek összeválogatva. A Halloween időszakához kapcsolódóan a gyerekek izgalmas, boszorkányos programokban vehettek részt. Gergő, avagy az őrült tudós beszámolóját olvashatják:

Csiki Pihenőkert őszi tábor

Az őszi tábort három boszorkány, egy vérfarkas, egy többszörösen sebesült katona és egy önmagán (is) kísérletező őrült tudós vezette. A történet az egyik tábori csontvázunk kezében talált kódolt üzenettel kezdődött. A szöveg egy ősi harcról szólt, melyben hősünk a Csiki Banya áldozatául esett. Az írás többi része a temetőbe vezetett, ahol a gyerekek a szakszerű régészeti feltárás során megtalálták a csontváz két harcostársát és egy újabb nyomot, mely a Banya házába vezetett.

A gyerekek ekkor egy bátor és komoly döntést hoztak. Elhatározták, hogy folytatják a harcot, melynek a három hős áldozatul esett. Követték az útmutatást, ami a boszorkány kunyhójához vezette őket, ahol az izgalmak fokozódni kezdtek. A gonosz boszorkány bezárta a kutakodó gyerekeket a házába és átkot szórt mindegyik kíváncsiskodóra, melynek az első csapat áldozatul is esett. A többieknek szerencsére sikerült megtalálni az ellenvarázslatot, különböző logikai feladatokon keresztül, így kiszabadultak a veremházból.

Halloweeni programok

Ezernyi más is fűszerezte persze az események láncolatát. Halloweeni díszek, jelmezek, lámpások készítése, finom sütemények a boszorkánykonyháról, lézerharc és bátorságpróba.

Csiki Pihenökert öszi tàbor

A déli közös étkezéseket pedig végig kísérte egy rejtély, amelyet csak az ebédhez járó gyümölcsök elfogyasztásával lehetett megfejteni. Első nap a félőrült professzorunk elrejtett valamit az egyik almába, amit a gyerekeknek meg kellett keresni. A rejtélyre mindenki felfigyelt, az is aki eddig nem kért – a társaság mintegy kétharmada – nagy érdeklődéssel vetette rá magát a gyümölcsökre. Aznap sajnos nem jártak sikerrel, de másnap ebédnél az egyik kislány megtalálta a titkos üzenetet és visszarejtette egy másik almába. A következő megtaláló harmadnap már tudta mi a dolga, így a tábor utolsó napján is elfogyott az összes gyümölcs. Persze a végén a két megtalálóval közösen felfedtük a többieknek a titkot: semmi sem volt az almákban…

Csokit vagy csalunk

A tábort és az évet az este leszálltával közös tábortűzzel búcsúztattuk, ami után csokit vagy csalunk játék következett, egy kis bátorságpróbával fűszerezve. Az éjszaka sötétjében, lampionokkal kivilágított úton kellett a bátorságpróbát teljesíteni, ahol jutalomként sok-sok finomság várta a gyerekeket és szüleiket. A bájitalkészítéstől egészen egy régészeti feltárásig, a gyerekek félelmet nem ismerve, egytől-egyig teljesítették az éjszakai csokit vagy csalunk játékot. Így október 31-én az utolsó 2018-as táborunk is véget ért, de 2019 áprilisától várunk Benneteket további izgalmas programjainkkal.

Call Now Button